Érdekességek a libáról
A liba, azaz a házilúd, az egyik legrégebben háziasított baromfi, már a rómaiak korában is fontos alapanyag volt. Testfelépítése a vízi életmódhoz való alkalmazkodást tükrözi. Hasznosítása szerint megkülönböztetjük a hús - és pecsenyeludat, a toll-ludat és a májalapanyagnak tenyészett állatokat. Kevés tojást termel, azt is szezonálisan, így ez a felhasználása nem jellemző. Egy konyhakész lúd átlagos súlya 3-4 kg és ma már átlagosan 12-14 hetes kerülnek levágásra.
A liba a Márton-nap elengedhetetlen étele. Ehhez a naphoz rengeteg érdekes hagyomány és szokás kötődik, ilyen például a libával való például időjóslás vagy az újbor kóstolás a jövő év sikeréért. A Márton-napi lakoma hagyományosan a karácsony előtti negyven napos böjtöt előzte meg, a tömött liba ekkora lett pont vágható. A liba a zsidó konyhában is kiemelt szerepet játszik, a ludaskása, a sólet libával nem hiányozhat a novemberi étlapokról.
A libát számtalan formájában fogyasztották anno, és mi, napjainkban ennél még több verzióban kínálhatjuk. Az olyan alapvető fogások, mint a liba-leves, a libasült és a libamáj mellé bátran kísérletezhetünk nem hagyományos receptekkel is.
Mivel kombináljuk:
A vöröskáposztával, szalvétagombóccal tálalt libasült a Márton-napi menük alapfogása. Az alma és birsalma édes-savanykásságával a libasült ízei kiválóan előtérbe helyezhető. A libamáj eperrel, spárgával kombinálva új élt kaphat.
Ami megmarad:
Az állat gyakorlatilag minden porcikája felhasználható, ezért is kedvelt alapanyag az éttermekben. A liba aprólékaiból, mint a szárny, a zúza, a nyak vagy a láb, ízletes leves készül. Megfelelő körültekintéssel a visszamaradó zsírt is félretehetjük.
Receptek:
